JOGSZABÁLYOK

Törvények

Rendeletek

2010

  • 2/2010. (I. 8.) NFGM rendelet az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló beruházások forint árfolyamának változásából eredő költségnövekményének kompenzációjáról

2009

  • 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről
  • 29/2009. (XI. 12.) NFGM rendelet az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló beruházások általános forgalmi adó emeléséből eredő költségnövekményének kompenzációjáról

2008

  • 101/2008. (IV. 29.) Korm. rendelet az Európai Unió saját forrásaival kapcsolatos kötelezettségek teljesítésében részt vevő intézmények feladat- és hatásköréről, valamint a kapcsolódó eljárásrendről
  • 91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet az M4 autópálya/autóút és a 4. számú főút fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
  • 77/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet egyes útépítési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
  • 76/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet Záhony térségében a vasúti, valamint a belső közúti infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
  • 75/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet egyes vasúti beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
  • 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról
  • 8/2008. (III. 18.) GKM rendelet az állami tulajdonba tartozó országos közlekedési hálózattal, valamint az országos közlekedési hálózat fejlesztésével összefüggő egyes feladatok ellátásáról, továbbá a közlekedési hálózat finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól
  • 25/2008. (XII. 5.) NFGM-KHEM együttes rendelet a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet, közreműködő szervezetként való kijelöléséről szóló egyes miniszteri rendeletek módosításáról

2007

  • 89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
  • 26/2007. (X. 5.) ÖTM-GKM együttes rendelet a Közlekedés Operatív Program valamennyi prioritása, valamint a Közép-Magyarországi Operatív Program 2. prioritásának 2.2. intézkedése végrehajtásában közreműködő szervezet kijelöléséről

2006

  • 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a 2007-2013. programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési rendszerek kialakításáról
  • 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről
  • 211/2006. (X. 20.) Korm. rendelet az EU Költségvetéséből 2007-től támogatandó egyedi projektek és komplex fejlesztések előkészítéséhez szükséges decentralizált forrás felhasználásáról
  • 130/2006. Korm. rendelet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségről
  • 102/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet az Európai Unió által nyújtott egyes pénzügyi támogatások felhasználásával megvalósuló, és egyes nemzetközi megállapodások alapján finanszírozott programok monitoring rendszerének kialakításáról és működéséről
  • 18/2006. (XII. 28.) MeHVM-GKM együttes rendelet a Kohéziós Alap közreműködő szervezet kijelöléséről
  • 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól

2005

  • 112/2005. (VI. 25.) Korm. rendelet az Európai Bizottság és a Magyar Köztársaság Kormánya között 2004. június 22-én létrejött, az Átmeneti Támogatás (Transition Facility) végrehajtásáról szóló Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
  • 108/2005. (VI. 23.) Korm. rendelet a 2005. évi ISPA projektek pénzügyi megállapodásainak módosításairól szóló levélváltás kihirdetéséről
  • 55/2005. (III. 26.) Korm. rendelet a jogszabálysértő, nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes módon felhasznált európai uniós forrásokból származó és a kapcsolódó állami támogatások behajtásának eljárási rendjéről
  • 54/2005. (III. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai és az EQUAL Közösségi Kezdeményezés Program esetében alkalmazandó biztosítékokkal kapcsolatos szabályokról
  • 29/2005. (VIII. 22.) TNM rendelet a 2007 utáni EU-támogatásokhoz kapcsolódó tervezés és EU-nagyberuházások előkészítése fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásának szabályairól

2004

2003

2002

  • 89/2002. Korm. rendelet a Nemzeti Alapnak az ISPA keretében történő igénybevételéről szóló Együttműködési Megállapodás, valamint a 2000. évi ISPA projektek pénzügyi megállapodásainak kihirdetéséről
1998

Határozatok 

  • 1063/2007. (VIII. 15.) Korm. határozat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közlekedés Operatív Programja 2007-2008. évekre vonatkozó Akcióterveinek, valamint a Közép-magyarországi Operatív Program kiemelt projekt listája kiegészítésének jóváhagyásáról
  • 1004/2007. (I. 30.) Korm. határozat a 2007-2013 közötti időszakban megvalósítani tervezett közlekedésfejlesztési projektek indikatív listájáról 
  • 1067/2005. (VI. 30.) Korm. határozat az EU-támogatásra számot tartó, 2007. évi kezdésre ütemezett nagyprojektek előkészítésének költségvetési támogatásáról

Európai uniós jogszabályok

  • 1083/2006/EK tanácsi rendelete az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
  • 1084/2006/EK tanácsi rendelet a Kohéziós Alap létrehozásáról és az 1164/94/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
  • 1828/2006/EK bizottsági rendelet az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1083/2006/EK tanácsi rendelet, valamint az Európai Regionális Fejlesztési Alapról szóló 1080/2006/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok meghatározásáról
  • 1080/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és az 1783/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
  • 1081/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet az Európai Szociális Alapról és az 1784/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről